berente.hu | Irányítószám: 3704 | Körzetszám: 48

A dinamikusan fejlődő település


EMU FARM BERENTÉN

2020.11.23.

Tóth Viktor berentei lakos emu farmot hozott létre az elmúlt hónapokban a volt mangalica telep helyén. Egyelőre 8-10 kis emu szaladgál a körbekerített területen, de a vállalkozó terve, hogy 200 darabosra fejleszti fel majd az állományt.

EMU FARM BERENTÉN

Az emu a strucc után a világ második legnagyobb madara. Elsősorban Ausztráliában elterjedt állat. Akár 190 cm magasra is megnő, súlya pedig a 60 kg-t is elérheti. Elsősorban a húsáért tenyésztik, mert zsírszegény, nem rágós. Leginkább a szarvasmarha húsához hasonlítható. Bőréből kisebb tárgyakat készítenek, zsírjából olajat nyernek, amit a tojásával együtt elsősorban kozmetikumokhoz használnak fel. Hazánkban néhány tucat ember foglalkozik tenyésztésükkel, az összállomány 4-5 ezres nagyságú.

A vállalkozó tervei között szerepel, hogy állatsimogatót is létesít, amit az óvodások, iskolások rendszeresen látogathatnak majd. Ez egyelőre a járvány helyzet miatt nem lehetséges, de az emukon kívül birkák, nyulak, kecskék, póni lovak, sertések, baromfik is vannak már a telepen.


forrás: Egyéb