berente.hu | Irányítószám: 3704 | Körzetszám: 48

A dinamikusan fejlődő település


Iskolai alapítványi bál

2016.11.30.

2016. november 26-án (szombaton) 19.00 órától vette kezdetét a Berentesuli Alapítvány javára rendezett jótékonysági bál. A Berentei Művelődési Ház dekoratívan feldíszített nagytermében került sor a vendégek fogadására. A jelenlévőket Gyenesné Kovács Enikő intézményvezető köszöntötte.

Iskolai alapítványi bál

Ezt követően Roza László István polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a sajószentpéteri Freedance Sportegyesület tagjai többféle táncstílust bemutatva, fergeteges táncprodukciókkal nyitották meg a bált. Ezután az Irinyi Zenei Tehetséggondozó Műhely diákjai kápráztattak el bennünket élő koncertjükkel.

A fellépőket követően kezdetét vette a szórakozás, amelyhez a zenét Újhelyi István szolgáltatta. A tombolahúzáson számos értékes nyeremény talált gazdára. Az est folyamán befolyt összeget az újonnan létrehozott Berentesuli Alapítvány támogatására fordítjuk.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azon vállalkozóknak, cégeknek, magánszemélyeknek, szülőknek, akik támogatásukkal és felajánlásaikkal hozzájárultak rendezvényünk sikeres lebonyolításhoz.

Gyenesné Kovács Enikő - intézményvezető