berente.hu | Irányítószám: 3704 | Körzetszám: 48

A dinamikusan fejlődő település


Családi-és egészségnap

2017.05.16.

A Berentei Általános Iskola minden évben hagyományőrző jelleggel az iskola tanulói részére akadályversennyel egybekötött családi és egészségnapot szervez. Idén május 12-én került sor ennek a rendezvénynek a lebonyolítására.

Családi-és egészségnap

Ebben a tanévben Ködmön Éva testnevelő tanár nyertes pályázatának köszönhetően még színvonalasabb, még tartalmasabb programok várták a tanulókat.

A diákok egy egészségnevelő, egészséges táplálkozást népszerűsítő előadáson vettek részt, melynek során a különböző táplálék kiegészítők és vitaminok fogyasztásáról, azok egészséget megőrző szerepéről is hallhattak, valamint lehetőségük volt néhány terméket megkóstolni is.

Ezt követően ügyességi, sportos feladatok mellett kreativitást és tudást igénylő akadályversenyen mérték össze az erejüket a csapatok. Az akadálypálya teljesítését követően a nyertes csapatok tagjai átvehették a nyereményüket.

A program lebonyolításában az iskola pedagógusai, dolgozói, védőnője mellett a tanulók szülei segítettek.

A rendezvény fő támogatói voltak: Berente Község Önkormányzata, Abonett Kft., Forever Living Product, Ceumed Kft., Fitotéka Gyógynövény Bolt Kazincbarcika és helyi egyéni vállalkozók (Bucsák-Husonyicza Ágnes és Roza László).