Berente Önkormányzat határozatai (2012)
366/2012 (12.04.) | ÁMK Alapító Okiratának és a Társulási (Feladat ellátási) megállapodás módosításának, valamint intézményvezetői pályázati kiírás és megbízás jóváhagyásáról szóló 343/2012.(XI.29.) határozat módosításáról |
hatályos
[1.] Berente Község önkormányzat képviselő-testülete – a kormányhivatal szakmai álláspontja alapján - módosítja az ÁMK Alapító Okiratának és a Társulási megállapodásának módosításáról, valamint az intézményvezetői pályázatról megbízásról szóló 343/2012.(XI.29.) határozatát az alábbiak szerint:
- Berente Község önkormányzat képviselő-testülete 2013. január 1.-i hatállyal – az előterjesztés szerint - módosítja az ÁMK Alapító Okiratát és a Társulási megállapodást Feladat ellátási megállapodásra.
- A testület – a további átszervezésre (önálló művelődési ház létrehozása) tekintettel - az intézmény 2013. augusztus 31.-ig történő vezetésével Lőrincné Kálmán Andrea, korábbi intézményegység vezetőt bízza meg.
- Megbízáskori illetménye besorolása és a magasabb vezetői megbízása alapján, a 2010. évi CLXIX. Tv. 60. § (1) bekezdés a) és c) pontjában valamint a 138/1992.(X.8.) Korm. r. 5. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint 228 200 Ft/hó (178 200 Ft/hó besorolás szerinti illetmény + 50 eFt/hó intézményvezetői pótlék). Egyéb juttatásokra a hatályos jogszabályi és önkormányzati belső szabályzatok előírásai szerint jogosult.
- A testület az alábbi határozott idejű közalkalmazotti munkakörök megtartását engedélyezi 2013. augusztus 31.-ig:
- pályaőr 1 fő,
- óvodai dajka 1 fő,
- konyhai kisegítő 1 fő.
Az egységes szerkezetű, módosított Alapító Okirat és a Feladat ellátási megállapodás, valamint pályázati kiírás a jkv. 1. sz. mellékletét képezi.
felelős: | Polgármester, Jegyző |
határidő: | Folyamatos |