berente.hu | Irányítószám: 3704 | Körzetszám: 48

A dinamikusan fejlődő település


Kutyakiállítás Berentén

2022.03.30.

Nemzeti – 2 x CAC kutyakiállítás lesz Berentén a Szabadidőparkban 2022. május 14-én a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Miskolci Önálló Jogú Egyesületének rendezésében.

Kutyakiállítás Berentén

Az első kutyakiállítások a XIX. század közepén voltak, amelyeket egy hirtelen ötlet keltett életre. A közlekedés, főként a vasút nagyarányú fejlődése nagyban hozzájárult a kiállítások megrendezésének lehetőségéhez és sikeréhez.

Az őskorszak kezdetén, a kutya és az ember egymás mellett élésének hajnalán az ember megkezdte a fajták bizonyos szelekcióját a kutya által számára nyújtott szolgáltatás szerint. A századok során ez a szelekció észrevehetetlenül tovább folytatódott. A XIX. század második felében a történet új fordulatot vett. Az angolok úgy döntöttek, hogy bizonyos fajta kutyák nagyobb figyelmet érdemelnek, ha nem másért, hát a szépségük miatt. Így született meg a kutyakiállítás gondolata.

Magyarországon a szervezett kutyázás az 1800-as években kezdődött. 1839-ben kezdte működését a Pest megyei Agarász Társaság gróf Széchenyi István közreműködésével, illetve kezdeményezésével. Ezt több más agarászcsoport létrejötte követte. 1889-ben megalakult a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete. Az első nemzetközi ebkiállítást 1900-ban tartották.

Az elmúlt időszakból világraszóló siker volt az 1996-os világkiállítás, Ausztriával közösen rendezve, de önállóan 2008-ban Európa kiállítást, 2013-ban világkiállítást és nem is olyan rég 2021 évvégén újabb Európa kiállítást rendezhetett Magyarország.

Miskolcon 1970 óta rendeznek kutyakiállításokat, ma már minden évben. Idén viszont először Berente ad helyszínt az eseménynek. A kiállításon mintegy 500 kiállító közel 600 kutyája kerül majd bemutatásra, mely az elmúlt évet súlytó pandémiás helyzet figyelembevételével jelentős nevezési létszámnak tekinthető.

Őrizve az elődök által teremtett hagyományokat az Egyesület célja, gyerekkortól kezdve a jövő kutyás nemzedékének bevonása a kutyás programokba, a fiatalok körében népszerűsíteni a kutyatartást, megismertetni velük a kutyák és a kiállítások színes világát, a tenyésztést, továbbadva a tudást, amellyel rendelkeznek, kinevelve ezzel a jövő kutyás nemzedékét.

Kiállítóként és látogatóként jelen lenni egy kutyakiállításon élvezetes program felnőttek és gyermekek számára, hiszen kutyabarátként olyan érdekes programokkal találkozhatnak majd, mint például a különleges kutyásbemutatók (dog dancing, flyball, frizbi stb), ahol a kutyák különleges képességeivel találkozhatunk.

A kiállítás legfontosabb célja a minél jobb tenyészegyedek megtalálása, kiválasztása. Minden kiállításon a győztesek versengése a legizgalmasabb. A fajtagyőztes kutyák közül kiválasztják az adott csoport három legszebb példányát, közülük pedig a 10 legszebb ebet.

Természetesen a kiállítások keretében egyéb megmérettetések is zajlanak, külön osztályban a bébi-, és kölyökkorú, valamint a veterán kutyák számára is. Ezeknek az osztályoknak a győztesei koruk miatt a felnőttekkel még nem konkurálnak, de a fináléban megmutathatják magukat, és versenghetnek a kiállítás legszebb bébi-, kölyök-, vagy veterán ebe címért.

Egy kutyakiállítás tehát összetett és izgalmas program, akár kutyával, akár anélkül érkezik valaki.